Aida & Márton mesébe illő esküvője különös helyet foglal el a szívembe és mindig nagy örömmel gondolok rá vissza. 🙂
Igazi, összeforrott Jegyespár + őszinte tiszta szerelem, ezekkel a szavakkal tudnám az ő párosukat jellemezni. Mindig hatalmas mosoly ült mindannyiunk arcán, amikor pár röpke napra haza tudtak látogatni Londonból és néhány, zsúfolt programokkal teli nap leforgása alatt együtt elintéztünk minden teendőt a szervezéssel kapcsolatban.
Voltak hirtelen és váratlan zökkenők, mert Aida többször küzdött rosszulléttel, ami miatt a hazalátogatásukat többször módosítanunk kellett, ahogy az aznapokra időzített szervezői programsorozatokat is. De mindezt könnyedén kezeltük, és az esküvői szolgáltatók is maximálisan rugalmasak voltak végig.
Szerettük volna a hivatalos házasságkötést is Magyarországon elintézni. Mivel Aida külföldi állampolgár volt és időszűkében voltunk, a hivatalos papírok (fordítás, hitelesítés, stb.) beszerzése és minden szükséges teendő túl sok időt igényelt, egy ponton túl a Jegyespár úgy döntött inkább Londonban köti össze életét hivatalos úton és Magyarországon pedig egy csodás egyházi szertartást tartottunk az esküvő helyszínén, a Városligeti tó partján, a Vajdahunyad vár panorámájával.
Mindketten végig nyugodtak maradhattak, mert amit csak lehetett online egyeztettük, én pedig segítettem mindent megszervezni, elintézni, utánajárni, beszerezni. Aprólékosan és precízen megterveztünk a Nagy Napot, a dekoráció utolsó virágszáláig. A fizikai távolság egyáltalán nem okozott semmiben sem problémát, nagyon gördülékenyen haladtunk a szervezés minden teendőéjével. 🙂







Képek: Zácsfalvi Gyula | Helyszín: Városliget Café | Dekoráció: Moda Events Decor | Smink: Szabó Melinda – Makeup for Love
Az esküvőjük káprázatosan gyönyörű volt. A vendégek egy része Spanyolországból utazott ide, a másik fele Erdélyből, de volt, aki Angliából érkezett, hogy megünnepelje az ifjú szerelmesek egybekelését. Fantasztikus volt látni, ahogy Aida és Márton egybekelésével összefonódik két kultúra (spanyol és erdélyi magyar) és egy különleges, szoros egységet alkot. Egy nagyon meghitt és különleges, szeretetteljes hangulat volt velünk aznap végig.
Számtalan meglepetés-sorozatot építettünk a Nagy Napba, amelyek nem kevés örömkönnyet csaltak a résztvevők szemébe. Beépítettünk élőzenés gitárkíséretet a vacsorához meglepetésként a Vőlegénynek, volt meglepetés tánc és meglepetés közös éneklés, amire a barátok készültek sok-sok napon keresztül, volt meglepetés szülinapi köszöntés, mert a Menyasszony testvére pont az esküvő utáni napon született, volt meglepetés malacpersely törés spanyol hagyomány szerint. Rengeteg fantasztikus élménnyel gazdagodtunk mindannyian ezen a fontos napon. 🙂







Képek: Zácsfalvi Gyula | Helyszín: Városliget Café | Dekoráció: Moda Events Decor | Smink: Szabó Melinda – Makeup for Love
Én pedig néha meg-megálltam aznap és csodálattal figyeltem Aida és Márton tökéletes párosát. Olyan érzésem volt mindig, amikor őket néztem, hogy megáll velünk az idő és a tér, és csak az ő szerelmüket érdemes figyelni, a kettejük egységét. 🙂 Mai napig hatalmas boldogság visszagondolni erre a napra és a közösen eltöltött időre, amíg az esküvőre készülődtünk.
Legyetek nagyon boldogok együtt egy egész életen át. 🙂
Ha Te is szeretnéd ilyen könnyed boldogságban megélni a készülődés időszakát, ill. a Nagy Napot, akkor keress bátran, vagy kérj visszahívást ide kattintva. 🙂



Videó: Jeson Leung